2017. augusztus 1., kedd

Nem ért végül is váratlanul ami júniusban történt, de néhány sort megér. Történt ugyanis június utolsó napjaiban, hogy az ex küldött egy sms-t. A januári, majd februárban megismételt kisebb kirohanása és vádaskodások, na meg az újabb hónapokon át tartó fölösleges mellébeszélések és a márciusi egyoldalú lelépése után nem számítottam rá, hogy bármikor is írni fog. Én sehol nem kerestem, nem próbáltam kapcsolatba lépni vagy beszélgetni vele, de még csak nem is terveztem. Minek? Egy újabb hazugságáradat miatt, vagy hogy ott rúgjon az emberbe ahol nem szégyelli? Esetleg azért, hogy kiönthesse a lelkét, mint tette azt a "nagy" barátaival, a családjával, a piti, mégis felnagyított problémáival kapcsolatban, vagy hogy alázzon és vádaskodjon, rám borítsa az indulatát aztán mielőtt válaszolhatna az ember, szó nélkül elszaladjon? Köszi, de erre nem voltam vevő. Többet panaszkodott, mint ahányszor megkérdezte, hogy vagyok... Amúgy is vártam már a kezdetektől mikor megjelent, hogy vajon mikor jön el az a pont, amikor szó nélkül lelép megint, hiszen mindig ezt tette, tehát készültem rá, hogy most miért is tenne máshogy, így nem ért váratlanul a márciusi lelépése. (Nem is viselt már meg, de erről legközelebb.)
Szóval kaptam egy sms-t június utolsó napjaiban, amiről megnyitáskor már tudtam, hogy nem olvasok végig, ugyanis primitív módon köszönés nem volt benne, így 99%, hogy tudálékos kioktatással kevert hibáztatás vagy taposás lehet benne, gondoltam, és az is megfordult a fejemben, hogy hiába is olvasnám el, válaszolni esélyem sem lenne, mert:
- vagy letiltott az sms elküldése után,
- vagy azért pont június végén jelentkezett, mert tudta előre, hogy nem fogja a feltöltőkártyásoknak kötelezően előírt adategyeztetést megcsinálni, így július 1.-én már nem fog élni a telefonszáma, nem lesz hova írni.
Néhány nap múlva azért gondoltam, van bennem annyi tisztesség (ellentétben vele), hogy nem leszek bunkó, jelzem neki normális módon, hogy ne írogasson, nem szeretnék beszélgetni vele, és szépen megkérem, hogy ne keressen, töröljön skyperól ha még nem tette, törölje a telefonszámom is, felejtsen el, hiszen én sem kerestem, aminek oka volt... Elküldtem az sms-t, de nem lepett meg az eredménye.
Az üzenetküldés sikertelen volt, tehát bejött a fent írt elképzelésem, megszűnt a száma, de előtte még jól odaszúr, gondolhatta. Oké, nem okozott gondot, nem érte el a célját, mert ezután olvasatlanul töröltem az sms-ét, csak mosolyogtam magamban rajta és azon a szépre festett álarcon, amit hord és mutat a barátainak, akik nem ismerik az igazi arcát.
Mi értelme dedós és sunyi megoldást választania, hogy ír (csak azért, hogy könnyítsen a lelkén), majd elszalad, elvágva a lehetőséget a válaszolásra? Konfliktuskerülő, mondhatnánk, de mégsem az, hiszen ő generálja azzal, hogy primitív módon odaszúr, majd gyerekes módon gyorsan "elszalad". Az már csak hab a tortán, hogy mikor kiderült az egyik exéről, hogy megcsalta, több, mint 10 évvel később is számon kérte, mert neki jár, hogy elmondhassa amit akar, de másnak nem... Gondolkozz el ezen Márk (vagy legyél most épp bárki), mert te sem vagy sem jobb, sem különb az exeidnél sem, de másnál sem... Dedós és sunyi megoldás, de már ez sem vált ki belőlem rossz érzéseket. Azon gondolkozom, hogy írok neki itt a blogon egy levelet, hiszen neki jár, hogy elmondhassa a véleményét... nekem is. Még gondolkodom rajta, de egyre azt érzem, itt az ideje leírni neki a gondolataim és kicsit helyre tenni a dolgokat, hogy aztán tényleg ne legyen kedve keresni még sms-ben sem.

Dávid

2017. június 11., vasárnap

Jó esetben minden történet, könyv, film, leírás és minden hasonló dolog három részre osztható, ahogy azt az iskolában is megtanultuk. Rendelkeznek szerencsés vagy jó esetben bevezetéssel, tárgyalással és befejezéssel. Hogy ezek miket tartalmaznak, vagy hogy az egyes történetek hogyan indulnak, miként bontakoznak ki és zárulnak le, az már más kérdés. Az én esetemben úgy érzem a témámmal kapcsolatban, most érkezett el a befejezés szakasza. Ezt több tényező befolyásolta, amiket ha rajtam múlik kikerülök, ahogy az egész történetet sem akartam megélni... Ahhoz túl sok negatív esemény történt, túl nagy az ára annak, ami történt és ennek nagy része nem kellett volna, hogy így alakuljon. De nem minden rajtunk múlik, van, amikor már annyira rohad az alap, hogy változni, változtatni már képtelenség, és mások alakítják vagy írják az egyéni történeteinket és mi csak sodródunk az árral. Kiszállni a sodrásból sokszor nem olyan egyszerű, mint azt gondolja az ember, mert események láncolata az egész, amikben ha érzelmek szövődnek, csak megnehezítik a helyzetet. De a hallgatás után (amit önszántamból vállaltam egy olyan ember miatt, aki meg sem érdemelte), most érzem azt, hogy az én történetem elérkezett a befejezéshez, most mondom azt, hogy elég volt és nem tovább. Ez az elhatározás is események következménye, amik kapcsolódnak szorosan az eddigiekhez és az életemhez, amivel kapcsolatban egyre azt érzem, úgy hullott szét egy beteges hazudozás-játszadozás miatt, hogy fogalmam sincs, innen hogyan tovább, hogy tudom közel olyan szintre hozni az életem, mint korábban volt, mikor még nyugodt életet éltem... mert ami káosz van az életemben minden tekintetben, az most elég sok(k). Biztosan megbirkózom velük, csak az idő és eredmény nem mindegy és az is biztos, hogy maradandó következményei is lettek amik egy életen át emlékeztetnek arra a sötét szakaszra az életemben, amit senkinek nem kívánok...
Minden esetre néhány dolog biztos. A történetem befejezése ugyanolyan lesz, mint az eddigi bejegyzéseim. Gondolatok, érzések, események kiírása bántó szándék nélkül, normális hangnemben. Nem célom, ahogy eddig sem a hadakozás, sárdobálás, csak a gondolatoktól, történetektől való szabadulás, megválás. És ami még, vagy már szintén biztos:
NE! Kérlek NE! Te NE! Soha! Se szánalomból, se sajnálatból, se bosszúból, se bűntudatból, de már emberségből vagy tisztességből SE, kérlek! Nem kell, hogy jelentkezz, nem kell, hogy megkeress, nem kellenek a hazugságok, a jópofizások, a sajnálkozások és magyarázkodások, hogy épp mit miért "kényszerültél" meglépni. Négyszer ugyanazt tetted, ötödször köszönöm, nem kérek belőle. Cipelhetem egy életen át a terhét annak, amit alakítottál, míg te éled az életed. Ezért szépen kérlek, ne! Köszönöm!
Szóval elérkeztem a történet befejező szakaszához, ami igazából jó érzéssel tölt el, mert azt jelzi, hogy rég túl vagyok, tanulok és fejlődök és eközben ember is maradok... :)
Dávid  

2017. január 8., vasárnap

Nem úgy alakultak a dolgok...

Sajnos nem úgy alakultak a dolgaim, hogy írni tudtam volna. Dolgoznom is kellett sokat és orvosnál is voltam. Majd egy-két bejegyzésbe összeszedve pótolom, le fogom írni az elmúlt évemet (már dolgozom rajta), friss történésekkel, aktuális helyzetjelentéssel együtt. Történt néhány újdonság, történtek jó és kevésbé jó dolgok, amit simán "papírra" lehetne vetni. Még eredményekre várok. Szóval hamarosan.

2016. december 21., szerda

Visszatekintés - Február

Február hónap eleje hasonlóan telt, mint a január, aztán egyre többet kezdtem gondolkodni, hogy mihez kezdjek magammal, mert nem jó úgy, ahogy van. Aztán egyszer csak jött egy ötlet. Át kell formálni az életem, mert az az állapot, amiben voltam, nem vezet semmire. Akkor úgy gondoltam, nincs lejjebb, a gödör aljáról csak felnézni lehet és vagy megpróbálok felmászni, vagy kaparjam el magam inkább. Ugyan, mit veszítek ha megpróbálom, gondoltam. Érezhetem és gondolhatom azt, amit érzek és gondolok, és nem rajtam múlik, mi lesz a jövőben, de amin tudok, azon változtatni kell. És ezt a változtatást kezdhetném az önkép gyúrásával, mert hát volt mit tenni ezen a téren. Vannak dolgok, történtek, amiken egyedül nem tudok változtatni, van, amihez segítség kell. Így voltam az önkép formálással. Korábban jártam pszichomókushoz, igazán nem vezetett eredményre, így nem ezt a vonalat kezdtem fejben erőltetni, erősíteni. Úgy gondoltam, ideje sportolni, így el is kezdtem utána járni a dolgoknak. Végül arra jutottam, hogy az énképem megváltoztatásának egyik lépése lehet a testem átformálása. Elkezdtem edzőtermet keresni, utána olvastam a személyi edzőknek, mert nálam valahogy ez szimpátia és bizalom kérdése volt. Hó végére már kezdett alakulni minden. Kiválasztottam a helyet, (legális) tápkiegészítőket is beszereztem, és már a személyi edzővel is felvettem a kapcsolatot. Mondhatni, kezdett ez a szál jó irányba vezetni. Már az első kezdés időpontja is megvolt. Félre tudtam tenni annak a siralmas önképnek a nyomasztó negatív befolyását, amitől csak záporoztak időnként a hülyébbnél hülyébb gondolatok, és arra fókuszáltam, hogy most vagy soha, bele kell vágni, nem kell senki véleményével foglalkozni. Csak én tudom, hogy min mentem eddig keresztül, csak magamnak kell bizonyítanom. Ha bárki cikizne, bárki beszólna, vagy nem figyelek oda rá, vagy normálisan elmondom, mi a helyzet velem, és ha ezt megérti, rendben, ha nem, az az ő döntése. Szóval volt nagy lendület, voltak lebeszélt időpontok, tények, megvolt a kezdés, de jött a baleset, ami már a következő hónap eseménye. 

2016. december 20., kedd

Visszatekintés - Január

2016 Szilveszterekor nem tettem különösebb fogadalmat. Nem is nagyon foglalkoztam a Szilveszterrel, mondván mi változik igazán? Semmi, csak másik évszámot írunk. De marad minden ugyanaz. Maradnak a gondolatok, az érzések, az a mókuskerék, amiben évek óta taposom az iramot, hogy fel ne boruljak és ne a forgó mókuskerékben hánykolódjak. Fogadalom nélkül, hiú reményeket nem táplálva indultam neki a januárnak. Sok szempontból talán ez a hónap volt a legeseménytelenebb. Nem voltak hiú ábrándjaim, nem voltak elképzeléseim, nem voltak terveim. Szürke hónap volt, legalább olyan szürke, mint az időjárás volt és amilyennek éreztem magam. Bár ez most kicsit ellentmondás, mert érzelemvilágomat tekintve sosem tartottam magam szürkének, csak az életem volt az ebben a hónapban.
Érzelemvilágomat a blog alapját szolgáló téma, az érzéseim színesítették, még akkor is, ha ezek az érzések a szerelemről szóltak és annak ellenére, hogy maga a szerelem, a szeretés nagyon jó érzés, mégis nekem kicsit keserédes érzés volt, mert uralta a hozzá párosuló hiány és üresség. 
Januárban sokat dolgoztam, azt hittem, megoldás lesz. 

Hát ennyi történt januárban. Nem túl izgalmas kezdés, de majd a folytatás eseménydúsabb lesz.

Visszatekintés az elmúlt évemre - hónapokra bontva

Ahogy közeledik az év vége, tudatosul az emberben, hogy mindjárt 2017-et írunk, milyen gyorsan elmúlt 2016, már nyakunkon a Karácsony és utána jön a Szilveszter, majd éjfélt üt az óra, és átlépünk 2017.-be. Ilyenkor az ember akaratlanul is visszatekint az elmúlt évére. Így teszek én is, különösen azért, mert mostanában nem voltam túl bőbeszédű, inkább hallgattam, mintsem hallattam a hangom, leírtam a gondolataim, annak ellenére, hogy sok minden történt velem. Tekinthetjük ezt egy összegzésnek az elmúlt évemről, de akár egy kis beszámolónak is azok számára, akik időnként követik a blogom. Nincsenek különösebb szempontjai az írásomnak. Szerintem naponta írok egy-egy bejegyzést év végéig, végignézve az elmúlt évem hónapjait. Így mivel 12 nap van az év végéig, ez után a bejegyzés után meg is írom 2016. januárom eseményeit, majd naponta átveszek egy újabb hónapot.

Akit érdekel, érdeklek, azoknak jó olvasást kívánok.

DnL

2016. október 8., szombat

Ami eddig történt - tömören ( zárójelben az első gondolatok )

- Kórházba kerültem baleset miatt, kivizsgáltak, diagnózis: gerinctörés ( Szuper, ez nagyon nem hiányzott )
- Közölték, adjak hálát annak, hogy még vagyok... ( WTF?!? - DnL)
- Vázolták a lehetőségeket, lehetséges kimeneteleket és jött a döntés, amit egyedül kellett mérlegelnem és meghoznom ( Azt hiszem, bele kell vágnom )

- Döntöttem és megtörtént a műtét - több, mint 3 órás volt
-
Összeraktak, "Terminátor" lettem - Intenzíven ébredtem. ( Mikor magamhoz tértem: gépcsipogás, fájdalom - akkor még élek, de a lábam mozog??? )
- 20-25 cm-es vágás a hátamon, fém "alkatrészek", csavarok a gerincemben, súlyvesztés és izomsorvadás...
- Most épp tart a rehab kezelés

- Minden nap azért teszek, harcolok, hogy ember lehessek újra, hogy annak érezzem magam
- Vannak jó pillanatok, vannak nehezek, de visz előre, hogy javuljak, fejlődjek
- Időnként megkérdezik, hogy érzem magam, eszek-e rendesen a fogyás miatt, egyesek megjegyzéseket fűznek hozzám vagy a balesetemhez hol a szemembe, hol a hátam mögött.
- Ezeket a megjegyzéseket mosolyogva, de kifejezetten elutasítóan kezelem, mert nem tudok mit kezdeni velük. Kinek hiányzik a "Jól megjártad", "Nézd mi lett veled" és hasonló mondatok.
- Szembesülök naponta a korlátaimmal, az ábrázatommal ha tükörbe nézek, azokkal a másoknak egyszerű dolgokkal, amik nekem erőfeszítésbe kerülnek, és azokkal is, amiket már nem csinálhatok majd, de minden nap teszek azért, hogy erősödjek, gyógyuljak és fejlődjek.
- Ha egyszer olyan helyre (pl külföld) jutok, megnézhetem az utastársak képét, ha az átvilágító berendezések, fémdetektorok, mágneskapuk jeleznek mikor áthaladok (Remélem egyszer erre lesz lehetőség és akkor elmosolyodok ) :)